SIROLaser Blue. Végtelen lehetőségek.
Lézerszondák - Változatosság a rendelőben.
A hagyományos kezelési módszerekkel szemben a lézerszondák egyértelmű előnyt jelentenek a szinte sebmentes gyógyulás és a fokozottan csökkentett baktérium mennyiség révén. A páciensek számára a lézerkezelés kevesebb műtét utáni fájdalommal, s ezért kevesebb gyógyszer szedéssel jár. Ezenkívül a rendelő is kiveszi a részét az előnyökből, mert az elégedett páciensek jelentik a sikerhez vezető utat.
A kompakt SIROLaser Blue az első fogászati lézer, melynek van kék, infravörös és vörös szondája. Ez több, mint 20 kezelés elvégzését teszi lehetővé - s így gyakorlatilag végtelen lehetőséget biztos az Ön rendelője számára.
Kék szonda a jobb vágási teljesítményhez
Éveken keresztül végeztünk kutatásokat, hogy mi bocsáthassuk piacra az első kék szondával rendelkező fogászati lézert. Ennek oka: a kék szondával sokkal jobban lehet vágni, mint egy infravörössel, mert a lágy szövet sokkal nagyobb mértékben nyeli el a kék lézerfényt. Ez azt jelenti, hogy a kék fény kevésbé mélyen hatol a szövetbe, így csökkentve a véletlen sérülések kockázatát. A tényből, hogy a víz még tovább csökkenti a fény elnyelését, az következik, hogy a környező szövetben még kevesebb hő fejlődik.
Ez azt jelenti, hogy a SIROLaser Blue segíthet Önnek javítani a sebészeti beavatkozások minőségén - a szike és a varratok teljes kihagyásával, közvetlen vérzéscsillapítással.
Bővebb információ a "Kezelések" alatt...
Fokozottan csökkentett baktérium mennyiség az infravörös hullámhosszon
A hagyományos módszereken kívül a bevált, infravörös 970 nm-es szonda is használható a baktériumszint csökkentésére a parodontológiában és a gyökérkezelések során. Az eredmény: jobb hosszú távú prognózis.
Bővebb információ a "Kezelések" alatt...
Vörös hullámhossz a lágy lézeres kezelésekhez
A harmadik, vörös 660 nm-es szonda az úgy nevezett "lágy lézeres" kezelésekhez való, mint például az LLLT-hez (Kis teljesítményű lézerkezelés), vagy a biostimulációhoz.
Bővebb információ a "Kezelések" alatt...
Néhány mozdulat - és használatra kész
A SIROLaser Blue lenyűgöző készülék, mert könnyű használni, és ügyes megoldásokkal bír. Önnek elég csak a kezelésekre koncentrálnia - minden másról mi gondoskodunk.
Bővebb információ a "Felszereltség" alatt...
*Ország-specifikus rendeletektől függően.
SIROLaser Blue - mindenhez egyetlen készülék
A három szondájával a SIROLaser Blue több, mint 20 különböző kezelés elvégzésére alkalmas - ezért eddig kiaknázatlan lehetőségeket nyit meg a kezelések kínálatában. Ezt kiegészíti még a hihetetlenül könnyű használat és a páciensek nyugalma.
A három hullámhossz és a hozzájuk tartozó kezelések
| Lézerszonda | Kék | Infravörös | Vörös |
| Hullámhossz: | 445 nm | 970 nm | 660 nm |
| Teljesítmény: | 05, - 3,0 W | 0,5 - 2,5 W | 5.0 - 100 mW |
| Kezelések: | Sebészet (lágy szövet), vérzéscsillapítás | Parodontológia, gyökérkezelés, aftás fekély, herpesz | LLLT, biostimuláció |
Kezelések rövid áttekintése
| Sebészet | Gyökérkezelés | Parodontológia | Egyéb |
|
|
|
|
* pl. gyökérkezelés után, nem előre beprogramozott kezelés
Tartozéklista:
Technikai adatok
| Hullámhossz és teljesítmény: | 445 nm ±5 nm / 0,2-3,0 W (CW) 660 nm ±5 nm / 25, 50 és 100 mW (CW) 970 nm -10/+15 nm / 0,2-2,0 W (CW) |
| Lézer üzemmódok: | Folyamatos (CW), Szakaszos |
| Frekvencia: | 1 - 10.000 Hz |
| Kezelési idő: | Változó |
| Súly: | ~ 1,3 kg (kézidarabbal, akkumulátorral) |
| Méretek: | ~ 19,7 × 18,2 × 18.9 cm |